Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma

és Kollégiuma



Mindennapos testnevelés 2018/2019

 

"A keresztény értékrendben megbecsült helye van a test egészségének, hisz hitünk szerint testünknek is örök jövője van. Az iskolának ezért kötelessége, hogy a tanulókat az egészséges életmódra (főleg a dohányzásról, alkoholról és kábítószerről való lemondásra), a testnevelésben, a tömegsportban és természetjárásban való részvételre ösztönözze."

részlet iskolánk házirendjéből

 

    Iskolánkban nincs lehetőség a tényleges, mindennapi, délelőtti, órarend szerinti heti öt testnevelés órára, ezért a mindennapos testnevelés megvalósítása a délutáni sportfoglalkozások bevonásával lehetséges, amint arra a törvény lehetőséget ad.

    A 2011. évi XCX. törvény a nemzeti köznevelésről, így rendelkezik a mindennapos testnevelésről:

„Az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban azokban az osztályokban, amelyekben közismereti oktatás is folyik, azokon a tanítási napokon, amelyeken közismereti vagy szakmai elméleti oktatás is folyik, megszervezi a mindennapos testnevelést legalább napi egy testnevelés óra keretében, amelyből legfeljebb heti két óra

a) a kerettanterv testnevelés tantárgyra vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott oktatásszervezési formákkal, műveltségterületi oktatással,

b) iskolai sportkörben való sportolással,

c) versenyszerűen sporttevékenységet folytató igazolt, egyesületi tagsággal rendelkező vagy amatőr sportolói sportszerződés alapján sportoló tanuló kérelme alapján a tanévre érvényes versenyengedélye és a sportszervezete által kiállított igazolás birtokában a sportszervezet keretei között szervezett edzéssel,

d) egyesületben legalább heti két óra sporttevékenységet folytató tanuló kérelme alapján - amennyiben délután szervezett testnevelés órával ütközik - a félévre érvényes, az egyesület által kiállított igazolással váltható ki.”

    A mindennapos testnevelés heti két órájának iskolai kereteken kívüli teljesítését a szülőnek az iskola igazgatójához címzett kérvénnyel kell kérelmeznie, melyhez a fentiekben ismertetett igazolást csatolni kell. (egyben letölthető itt ») A kérvény és az igazolás benyújtásának határideje minden év szeptember 15. napja. Amennyiben kérvényt és az igazolást nem nyújtják be határidőre, a tanulót beosztjuk egy általa választott iskolai sportfoglalkozásra, melynek látogatása számára mindaddig kötelező, ameddig a sportköri igazolást le nem adja.

    Gimnáziumunk sokféle sportág űzésére ad lehetőséget diákjainak a délutáni órákban, 15:15 től 17:30-ig terjedő időben. Tanulóinknak a délelőtti heti három testnevelés óra mellé, minden év elején heti kétszer egy óra délutáni sportfoglalkozást kell választaniuk. Vannak heti két órás, és heti egy órás sportfoglalkozásaink, melyekből mindenféle variációban választhatnak a diákok. A törvény szelleméhez való igazodás érdekében ez a két délutáni óra nem lehet egy napon. Az év elején lehetőség van a választás módosítására, mivel év elején amikor erről döntenek, még előfordulhat hogy választott sportköri órájuk ütközik valamilyen más elfoglaltságukkal. A módosítás határideje minden év szeptemberének 15. napja. Ez után már nem lehet azon változtatni. A tanulók választása év végéig kötelező, más sportfoglalkozást választani a következő év szeptemberében lehet. Ezek a délutáni órák a tövény szerint tanórának minősülnek. Az ezekről való hiányzás igazolása a törvény értelmében ugyanúgy kötelező, mint a délelőtti órákról való hiányzás.

    A mindennapos testnevelés követelményeinek teljesítésére külsős konditermekben is lehetőség van. Az ilyen módon történő teljesítés részletes feltételeiről bővebben itt tájékozódhatnak. »

    A tanév első napjaiban mindenki kap egy egyéni kódot, melynek segítségével beléphat az iskola számítógépes rendszerébe, és ott kiválaszthatja a neki megfelelő délutáni sportfoglalkozásokat. A szeptember 15-ig terjedő időben történő esetleges változtatás esetén feltétlenül egyeztetni kell a módosításban érintett mindkét foglalkozást tartó tanárral! Akitől kiiratkozni szeretne, és akihez beíratkozni kiván.

A 2018/2019-es tanévben a következő sportfoglalkozások közül választhatnak tanulóink »

A mindennapos testnevelés törvényi háttere. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2017. IX. 1-től hatályos változata (27.§ 11.) »