Csapatunk felépítése


I. számú Kühn Szaniszló-raj (öregcserkészek)

Rajparancsnok: Nyárfás Csaba


II. számú Árpádházi Szent Erzsébet kósza leányraj

Rajparancsnok: Engi Édua

Pitypang őrs
Peck Dorottya őv.
Mécsvirág őrs
Nádudvary Gilvád őv.
Átoktüske őrs
Veszelka Dalma őv.
Erdők lángja őrs
Varga Erika őv.
Nádudvary Virág mbőv.
Kökény őrs
Takács Teréz őv.
Napraforgó őrs
Takács Flóra őv.

III. számú Zsabokorszky Ferenc cserkész fiúraj

Rajvezető: Krommer Dániel

Bárány Miklós st.
Vipera őrs
Gyenizse-Nagy András őv.
Tatu őrs
Korpics János őv.

IV. számú Szent Margit kiscserkész raj

Rajvezető: Poór Veronika

Kukorica őrs
Takács Borbála őv.
Medve őrs
Poór Zsombor őv.
Menta őrs
Schutzmann Alíz őv.

V. számú Rover raj

Vándorsólyom őrs
Gyertyán őrs
Agávé őrs
Jávorszarvas őrs

VI. számú Málics Ottó kósza fiúraj

Rajvezető: Wágner-Eikerol Kristóf

Puma őrs
Faludi Péter st.
Lazac őrs
Reisz Ákos őv.
Szirti sas őrs
Kárász Gergő őv.
Csimpánz őrs
Weiszmüller Roland őv.

682. sz. Vácz Jenő alakuló cserkészcsapat (Hosszúhetény)

Csapatparancsnok: Nyisztor Zsolt

Holdvirág őrs
Jánosi Emőke őv.
Bergauer Dorina őv.
Gránátalma őrs
Jánosi Kincső őv.
Pisztácia őrs
Engi Édua őv.
Tavirózsa őrs
Nyisztor Sarolta őv.
Gyöngyvirág őrs
Piffkó Julianna őv.
Kiscserkész őrs
Kozmáry Kamilla őv.
 
 
Tigris őrs
Nyisztor Álmos őv.
Farkas őrs
Hang Benjámin őv.
Vidra őrs
Cano-Krommer Dániel őv.
Vörösróka őrs
Piffkó Dániel őv.
Kiscserkész őrs
Merics Imre őv.
Bodó Bendegúz sőv.

Parancsnokság

Benkő Csaba

Csapatparancsnok


Faludi Péter

Csapatparancsnok-helyettes


Faludi Réka

Csapatparancsnok-helyettes


Asbóth Rita

Csapattitkár és -pénztáros


Bende Judit

Csapattitkár és -pénztáros


Kovács Mátyás

Szertáros


Vezetőségi csoportkép

Csapatunk eddigi parancsnokai

Dr. Baumgartner Alán
1916-1931
Dr. Bartók Egyed
munkáját '32-34 között segítette Fekete Remig
1931-1939
Dr. Molnár Rajmund
1939-1944
Dr. Éber Alán
1944-1948
A katakomba-korszak alatt csapatmunkára nem volt lehetőség.
1948-1989
Ivasivka Mátyás
1989-1991
Páva Péter
1991-1998
Merényi Péter
1998-2009
Nyisztor Zsolt
2009-2013
Tarjányi József
2013-2016
Pabian Ádám
2016-2018
Benkő Csaba
2018-

Alapítás

„Verőfényes tavaszi nap volt. A diákok 1916-ot írtak. A nap ragyogott az égen, mint a katona attiláján a fényesre tisztított sárgarézpityke. A természet akkor újhodott és olyan volt, mint egy feslő rózsabokor. Minden rügyezett, nyílott, lombosodott. A kis méhecskék döngicsélve repültek a frissen nyílt tavaszi virágokra. Az öreg Mecsek fái boldogan nyitogatták zöld lombos ernyőiket és a lombok közt a kis madarak örvendezve csicseregték tavaszt dicsérő dalaikat…

Az erdei úton egy cisztercita jött sétáló lépésekkel. Barna arcú, jóságos szemű fiatalembernek látszott. Gyönyörködve nézte az újjászülető, lombosodó erdőt, tele tüdővel szívta a balzsamos tavaszi levegőt. Sétált. Amint lassan tovamegy az úton, hirtelen megcsörren az utat övező bokor, s őt majdnem feldöntve, sebes szaladással két kis diák robog elő. Amint meglátják a tanárt, ijedten megállnak. A fiatal tanár meglepve a hirtelen megjelenéstől és lökéstől, kissé bosszankodva szól a két meghökkent diákra:

- Mi az? Mi lelt benneteket?

A két kis fiú futástól eltikkadt hangon köszönt: Laudetur Jesus Christus! A tanár megismerte a két gimnazistát.

- Te vagy az Filippi? Hát mit kerestek ti erre?
- Inni megyünk tanár úr kérem.
- Inni? Kérdi már barátságosabb hangon a tanár úr. És honnan jöttök?
- Itt vagyunk nem messze a fiukkal.
- Cserkészesdit játszunk - teszi hozzá a másik fiú még mindig kissé lihegve a futástól.
- Cserkészesdit? - Erre a szóra csudálkozóra válik a tanár úr arca.
- Igen - feleli az előbbi kis diák. Tessék csak megnézni a táborunkat…”

A világháború közepén járunk, a pécsi ciszterci főgimnáziumban mégis csendesek voltak a mindennapok. Szerencsére a háború zajai ide nem hatoltak be. A diákok szabadideje kötetlen volt és sokan szükségét érezték egy közösségnek, mely jó időtöltést biztosít a diákok számára. Így érezte ezt Rihmer László, iskolánk ekkor második osztályos tanulója is, aki megismerkedett a cserkészettel, ami éppen ekkor bontogatta szárnyait Magyarországon. Néhány osztálytársával el is határozták, hogy ők mindenáron cserkészek lesznek. Többször tartottak is őrsi foglalkozásokat, sokszor a szabadban. Így tették ezt 1916. április 14-én is. Ekkor találkoztak, a fent említett cisztercitával, Baumgartner Alán szerzetessel, aki vallástan tanár volt. Látva a fiuk buzgóságát és elkötelezettségét, ő maga is kedvet kapott. Április 17-én ő is csatlakozik a fiúkhoz és túrázni mentek a Kantavári forráshoz, ahol kikiáltják őt parancsnokukká.

Ezzel megszületett a P.C.F. 47-es számú Szent László király cserkészcsapat. Bár ekkor még sem számmal sem névvel nem rendelkezett, de a lényege ugyanez volt, mint ma. Teltek az évek, a csapat egyre több tagot számolt és virágzott a mozgalom. Eltelt száz év. Ez alatt az idő alatt rengeteg megpróbáltatáson ment végig a csapat. Mikor megtiltották a működését, mindig voltak olyanok, kik szembeszállva az elnyomással, vállalva a következményeket, veszélyeket mégis folytatták. Felmerül bennünk a kérdés. - Miért csinálták? - Pusztán vakmerőségből? Meggondolatlanságból? Nem!

Önzetlenségből tették. Megtapasztalták a cserkészet minden örömét, csodáját és azt mondták: ennek a mozgalomnak tovább kell élnie! Nem magukért, hanem a jövőért. És ezzel az önzetlenséggel tudott a cserkészet átvészelni egy több mint negyven éves betiltást és minden viszontagságot, mely érte.

1916. 04. 17.

Kovács Mátyás st.

Centenárium

2016. április 14. csütörtök délután… Sokaknak csak egy átlagos, szürke hétköznap. Azonban a 47-es szívekben ez a nap „A nap”. Pontosan 100 évvel ezelőtt ekkor találkoztak a Pécsi Ciszterci Főgimnázium II. osztályos diákjai Dr. Baumgartner Alán ciszterci szerzetes atyával a Mecsekben, ahol elhatározták, hogy cserkészek lesznek, majd 3 nap múlva megalapították a 47-es csapatot a Kantavári forrásnál.

E dicső nap eseményeire emlékezve tettünk kirándulást (szám szerint 12-en) a Kis-réten át a Kantavári forráshoz. Gyülekezés az iskola portáján, egy kis étel beszerzés, aztán irány a hegy! Amikor elindultunk, az idő még viszonylag hű maradt napokkal ezelőtti énjéhez, azonban félút körül az esőfelhők megadták magukat és elkezdték ontani magukból az esőt. Nekünk azonban ez csak még több kedvet adott a túrázáshoz és egy kis játékhoz.

A Kis-rétre érve játszottunk néhány játékot, ami az eső hatására egy erdei rétnek álcázott jégkorcsolya-pályán maradandó élményt alkotott. A pihenőt elhagyva nemsokára megérkeztünk ahhoz a bizonyos forráshoz. Itt egy batyus jellegű étkezést követően elhatároztuk, hogy egy csoportképet készítünk a történelmi helyen a történelmi pillanatról. Hosszas próbálkozás után végre sikerült egy képet csinálni, amin mindenki komoly.

Majd az itt eltöltött idő után lassan elindultunk hazafelé. Időközben besötétedett, ami nem is volt baj, hiszen a Tettye fölé érve fantasztikus kilátás fogadott minket az éjszakai város fényeivel. Az itt eltöltött kis idő alatt úgy gondolom mindenki átérezhette, hogy milyen jó érzés egy közösséghez tartozni; valamint, hogy milyen sokat köszönhetünk azoknak a bizonyos fiúknak, az atyának és legfőképpen a Jóistennek, hogy létrejöhetett ez a csapat.

2016. 04. 17.

Dukai Bálint őv.

2016. április 14-én a centenáriumi ünnepség után a csapat egy része elment kirándulni a Kantavári forráshoz. Azért erre a helyre menetünk, mert itt alakult meg 1916. április 17-én a csapatunk.

A túra előtt egy egész szimatszatyrot telepakoltunk a fogadásról maradt étellel. Nagyjából fél ötkor indultunk tizenketten. Egy szimpatikus csúszdánál pár vállalkozó szellemű csapattag csúszott párat. Menet közben elkezdet esni az eső ezt kihasználva brit bulldogoztunk és asszonyverősöztünk egyet, amely során többen elestünk, én nekem is sikerült egyet esnem és két métert csúsznom. A játék végére az eső is elállt. A következő pihenőnél egy új játékot próbáltunk ki, ennek a játéknak a nevében még nem egyeztünk meg, de nekem a „kaszás bögre” elnevezés tetszik a legjobban.

Mikor megérkeztünk a forráshoz eljátszottuk Alán atya találkozását a ciszter diákokkal. Utána a forrásnál ettünk és ittunk. Majd jött a fényképek készítése, melyekért meg kellet szenvednünk, hol az önuralmunkkal hol az erőnkkel. Visszaúton sokat énekeltünk, többek között az egész István a király rockoperát. Kincső tanított egy új csatakiáltást, melyről megbeszéltük, hogy a szövegét nem foglaljuk írásba.

Mielőtt leértünk volna a városba megálltunk egy helyen, ahol nagyon jó kilátás volt a városra, itt mindannyian transzszerű állapotba kerültünk. Azt a csúszdát melyen oda úton csak páran csúsztak, azon visszafelé sorozatban csúsztunk le.

Este negyed tízkor értünk vissza a gimnáziumba, mindannyian egy nagyszerű napot tudhatunk magunk mögött, amire egy életen át emlékezni fogunk.

2016. 04. 17.

Szabó Dániel