A CRNL Gimnáziumában Kalász Gyula tanár úr élesztette föl a korábban nagy hagyományokkal rendelkező diákszínjátszást. Ő szervezte meg és vezette éveken át a Faludi Ferenc Színpadot. A társulat több sikeres bemutatót tartott, és többször képviselte a gimnáziumot a Helikoni Ünnepségeken. Legnagyobb sikerét 2006-ban érte el,  amikor Fafestmény című előadásával arany minősítést nyert az együttes. Kalász tanár úr nyugdíjba vonulását követően Mikuli János, a Janus Egyetemi Színház vezetője vette át a színpad irányítását. 2008-ban Pilinszky János verses meséjét mutatták be. A kalandozások a tükörben című játék a Helikonon arany minősítést kapott. A társulat a következő évben balladát vitt színre. Kőmíves Kelemen történetét a népballadák szövegváltozatainak és Sarkadi Imre novellájának felhasználásával elevenítették meg. 2010-ben Keszthelyen, a Helikonon ez az előadás képviselte a gimnáziumot, és arany minősítést szerzett.

_____________________________________________________

Kőműves Kelemen

_____________________________________________________

Pilinszky János: Kalandozás a tükörben

 

 
 
Hírek | Események | Galéria | Kapcsolat
Web Designer