Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma

és Kollégiuma

Értéket közvetítünk

Húsz év, négy főszerkesztő, megannyi diákszerkesztő, egy iskolaújság – idén  20 éves  jubileumát ünnepli a Színes Fehér Fekete.
A Színes Fehér/Fekete születésére, múltjára emlékezünk jelenlegi és egykori szerkesztőivel, Antal Emília tanárnővel, Dobosi László igazgató úrral, Kovács Gusztáv tanár úrral és Czimmerman Csilla jelenlegi főszerkesztővel.
Néhány szó a kezdetről – mely mindhármuknak más éveket foglal magába:
Mennyit változott az újság a kezdetek óta – mind összetételében, tagoltságában és a diákok részvételében?
Mennyire (volt) nehéz összeegyeztetni tanári kötelezettségeiket a Színesben való közreműködéssel?

Antal Emília:
 A beszélgetésre készülve öröm volt kézbe venni, olvasgatni a Színes régi számait. Hogy kezdődött? 1994-ben már létezett a Fehér/Fekete című lap, a Ciszterci Diákszövetség
Újsága, amikor a Nagy Lajos Gimnáziumba kerültem. Dr. Arató Orbán atya megkért, hogy
indítsunk egy diáklapot, ami összekapcsolná a régi és az akkori ciszterci diákokat. A Színes nevet az akkori igazgató, Póla József javasolta, mert ez találóan kifejezi a mindenkori diákélet mozgalmasságát. A F/F részbe színes oldalakon voltak a diákjaink írásai. Öröm volt együtt szerkeszteni a lapot Dr. Bédi Imrével, Dr. Kádas Istvánnal, Dr. Mohay  Andrással. Orbán atya 70 évesen tanulta meg a számítógép kezelését, ő maga tördelte a lapot. A szerkesztés akkor egyszerűbb volt, a diákok megírták a cikket, javítottam, ha kellett, a titkárságon begépelték, Orbán atya megszerkesztette. Ő nagyon határozott koncepcióval, nagyon igényesen alakította a lapot. A Fehér/Fekete részben mindig volt iskola - rend-és várostörténet, közölte az Értelmiségi Fórum előadásait, az aktuális eseményeket. A Színesben is voltak rovatok, bemutatkoztak a tagozatok, voltak diákportrék és beszélgetések híres emberekkel, a cserkészélet is teret kapott. Kezdetben Orbán atya ajándékba adta a diákoknak, később nagyon hosszú ideig 50 Ft volt az ára. A fordítási pályázatok nyerteseit ő finanszírozta.
Az első diákszerkesztők közül szeretnék említeni néhány nevet: Polyák Gábor, aki azóta országosan ismert médiajogász, Havasi Bertalan, aki a Miniszterelnök sajtófőnöke , Baán Zsolt Izsák bencés szerzetes a Sapientia egyetemen is oktat, Gulybán Gergely görögkatolikus egyetemi lelkész, Darnai József Ágoston Sásdon plébános. Komáromi Csaba és Kerekes András, akik kezdetben cikkeket írtak, később tördelték a lapot. Mindketten ma is végeznek hasonló munkát a Püspökségen, illetve a Babits Gimnáziumban.
A szerkesztés nem volt nehéz, akkor sok osztályban tanítottam, szívesen írtak a diákok, rang volt megjelenni a Színesben. A tanári munkával sem volt nehéz összeegyeztetni, sok örömöt jelentett a témák kitalálásától a megjelenésig. De hogy rengeteg időt igényelt, az biztos! A megjelenés után, - aminek időpontját (Veni Sancte, karácsony, húsvét, Te Deum) mindig tudtuk tartani,- az Angol Korona Kávézóban összejöttünk, értékeltük a számot, a visszhangot az egyes osztályokban, és természetesen terveztük a következő témáit. Sok jó élményem van ebből a nyolc évből. 2002-ben Dobosi László tanár úrnak adtam át a stafétát, éreztem, kell egy kis frissítés. Ő részben folytatta a hagyományokat, de rengeteg változtatást is végrehajtott. A formátum, a  címlapok, a szerkesztőség rendszeres ülései, a rovatok – szóval nagyon sok minden változott. Szerencsére írni tudó és szerető diákok mindig voltak és lesznek. 2009 őszén  már Dr. Kovács Gusztáv tanár úr volt a szerkesztő. Egy bő évre visszakapcsolódtam a munkába. Addigra már a Színes foglalta magába a F/F részt. Úgy éreztem, mivel a tanár úr Kőszegről érkezett, hogy valakinek képviselni kell az idős és a fiatal ciszterci öregdiákokat. Közben megváltozott a technika, a számítógépes szerkesztés nekem túl bonyolulttá vált, így Czimmermann Csilla tanárnő lett Kovács Gusztáv segítőtársa. De azóta is figyelemmel kísérem a munkát, s ha tudok,  segítek!
Most is vallom, amit az első szám bevezetőjében írtam: „Cél, hogy igényes és színes legyen a lap, ez csak jó csapatmunkában képzelhető el. ” Így lett és remélem, így is marad. Kívánok további SZÍNES éveket!

Dobosi László:
Antal  Emília tanárnőnek a megalapítás, nekem a megreformálás jutott. Végig asszisztáltam  azt az időszakot, amikor először szétvált a Fehér Fekete és a Színes. Ezt nagyon sok vita előzte meg. Hogy miért volt rá szükség? Olyan iskolaújságot szerettem volna, ami úgy éreztem, hogy jobban a gyerekek mai vizuális világához köthető, formájában, színvilágában és egyebekben. Tehát a mai méretét, alakját, formáját akkor nyerte el a lap.  S ami fontos, hogy ekkor vált külön a Színes és a Fehér Fekete rész, ami addig egyben volt. Egész pontosan úgy, hogy a Fehér/Feketében volt belül a Színes. Mára tulajdonképpen megfordult a rendszer - a Fehér/Fekete költözött a Színesbe, de ez már nem az én időmben történt.
 Fontosnak tartottam, hogy legyen a szerkesztőségnek egy saját irodája. Ekkor kaptuk meg azt a toronyszobát Páva Péter igazgató úrtól, amit később elkezdtünk átalakítani és berendezni. Került oda egy nagyobb szerkesztőségi asztal, amit körül tudtunk ülni. Fotelek, polcok, szekrények, számítógép, tévé, saját kis szerkesztőségi könyvtár, teafőző, magnó… szóval nagyon komfortos lett. Az iskola legnépszerűbb helye lett. Volt olyan szerkesztőségi ülés, ahol 25-en ültünk bent a Páholyban - nagyon jó hangulata volt.    

Ha jól emlékszem, Szalóki László diákszerkesztő ötlete alapján lett Páholy a neve, abból a megfontolásból, hogy a páholy mindig egy kiemelt hely a színházban, ahonnan az ember jobban rálát a dolgokra. A szerkesztőségnek nyilván az a legjobb, ha rálát az iskolai eseményekre, lehetőleg mindenről ír.
Ezzel együtt azt is elhatároztuk, hogy amikor megújul a lap, ne csak formailag újuljon meg, hanem tartalmilag is. Ragaszkodtam ahhoz, hogy legyenek rovatok. A ma is meglévő rovatok  akkor születtek. Rendszeres, kötött időben szerkesztőségi ülések voltak. A csúcsidőszakban  volt körülbelül 8-10 rovatvezetőm. Ők dolgoztattak az iskolában 20-30 gyereket, akik hozták a cikkeket. Ezeket már eleve úgy kértem leadni, hogy címmel, képpel, mindennel el legyenek látva.
Elvártam azt is, hogy ott folyjék a munka a szerkesztőségben, s ettől a Páholy folyamatosan tele volt élettel. Nagyon jó időszak volt ez. Később ebből a társaságból, akik leérettségiztek, sokan továbbra is jártak a szerkesztőségikre, és úgy kellett megjelentetni a lapban, hogy ki írta a cikket, hogy már mögötte volt az érettségi éve.
Fölvettük a kapcsolatot más iskolaújságoknak a szerkesztőivel, főleg ciszter iskolákból. Például a budai Pingvin iskolaújságnak a szerkesztősége is volt nálunk vendégségben. Emellett minden évben egy-két alkalommal elmentünk szerkesztőségi kirándulásra: a Győri Műhely című folyóiratnál, a Pannonhalmi Szemlénél, a Hír TV-nél, a Katolikus Rádiónál is megfordultunk. Irodalmi kiránduláson voltunk még a Balatonnál, szintén 8-10 diákkal. Részt vettünk a diákújságíró versenyeken is, ahol nagyon sok szerkesztőm nyert országos díjakat. A lap két nagy – a Diákújságíró Egyesület által kiírt – versenyen második, majd a következő évben pedig első helyezett lett.

A teljesség igénye nélkül megemlíteném néhány olyan diákomnak a nevét, akik évekig dolgoztak velem, s akik nélkül nem lett volna olyan kiváló, az ország legjobb diáklapja a Színes: Tolnai Donát, Gyetvai Zsuzsa, Áldozó Krisztián, Ilijin Kinga, Kalapáti Annamária, Mikuli Vera, Hauszknecht Imi, Szalóki Laci, Deák Klaudia, Werling Dóra, Viola Bea, Nagy Bianka, Cserepes Lia, Arnold Niki, Szentiványi Judit,… félek, kihagytam sok mindenkit, akiket nem szabadott volna. Tényleg egy nagyon jó társaság volt. Közülük néhánnyal utána – függetlenül az iskolaújságtól – létrehoztunk egy irodalmi folyóiratot is, Irodalmi Páholy néven. Tulajdonképpen 2007-ben emiatt adtam le az iskolaújság szerkesztését. Nyilván a neve a Szerkesztőség helyéből fakadt. Ez egy országos terjesztésű, negyedéves irodalmi lap lett, mely 2011-ig működött. Országos jelentésű írók is publikáltak benne, többek közt Jókai Anna, Gyurkovics Tibor, Jelenits István, Kányádi Sándor, Mezey Katalin, Prágai Tamás, Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina, Turcsány Péter, Utassy József, Vörös István és természetesen pécsi vonatkozásban Bertók László, Tüskés Tibor, Iancu Laura, Balogh Robert, Méhes Károly, Rott József, Szakács Eszter, Szirtes Gábor, Fischer Mária, Videcz Ferenc és Halmai Tamás.    

Kovács Gusztáv
Először  Tolnai Donát révén hallottam a Színesről. Egy kollégiumban laktunk és emlékszem, hogy néha volt nála Színes, és beleolvastam. Akkor még számomra csak egy érdekes diáklapot jelentett.  Nagyon jó újság volt, amit szívesen forgattam. Ez az első élményem a Színesről. Másodszor pedig akkor találkoztam a lappal, amikor 2005-ben kezdő tanárként a Lajosba kerültem, és Zalai Dorottya az ilyenkor szokásos interjút velem is elkészítette. Akkor még nem állt össze a fejemben, hogy igazából mi ez a Színes. Úgy gondoltam, hogy néhány lelkes diák szerkeszti és írogat bele, hogy aztán társaik körében terjesszék. Amikor kézhez kaptam a lapot, akkor teljesen meglepődtem, hogy ilyen színvonalú ez a lap.
Amikor pedig két évvel később visszajöttem a Lajosba, emlékszem, hogy Páva Péter igazgató úr a kapuszínben állított le és ott kérdezett meg, hogy szerkeszteném-e a lapot. Fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent egy lapot szerkeszteni. Gondoltam, hogy tördelni kell és valami hasonlót csinálni, de persze úgy voltam vele, hogy majd csak megtanulom ezt is. Aztán persze Dobosi Laci, akitől a szerkesztést átvettem, bevezetett abba, hogy miként működik a dolog. Van szerkesztőség, ahol mindenkinek megvan a feladata, a tördelést pedig nem nekem kell végezni, mert azt egy profi tördelő, Komáromi Csaba, megcsinálja. Tehát én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy beleülhettem a készbe: nem nekem kellett formálnom a Színest, hanem a lap formált engem.
Ami számomra nagyon - nagy élmény volt, hogy a Színes által el tudtam érni a diákokat. Mivel akkor a kollégiumban is dolgoztam, elsősorban az ott lakó diákokat tudtam bevonni a lap szerkesztésébe. 2008-ban készítettünk is egy olyan számot, amelyben a kollégiumi életet mutattuk be. Számomra ez volt a csúcs volt, mert olyan gézengúzok, akikről az ember soha nem gondolta volna, hogy egy mondatot is hajlandóak leírni, pláne nem egy iskolaújságba, minőségi és komoly cikkekkel álltak elő.
Szerkesztőként sokat segített az, hogy párban dolgoztunk. Emlékszem, hogy az első szám témájául egy hihetetlenül szerencsétlen témát választottunk, a csendet. Amikor szegény Viola Beátával ültünk a kollégiumba azt mondogatta kétségbeesetten, hogy „Tanár úr, ebből nem lesz újság…”. Aztán másnap leültünk Üveges Andreával, és mégis összehoztuk a számot. Tehát nagyon jó volt, hogy mindig állt mellettem valaki, aki támogatott és biztatott. Ha elfelejtettem valamit, mindig emlékeztetett rá. 2007-ben tehát Üveges Andival közösen kezdtük a szerkesztői munkát. 2009 őszen pedig jött Antal Emília tanárnő, aki különösen sokat segített az öregdiák vonal, a Fehér/Fekete rész fenntartásában. Az én erősségem volt, hogy az iskola hétköznapjait be tudtam csempészni a lapba. Többek közt ekkor kerültek be az aranyköpések. A nagy, klasszikus témákat pedig Emília vitte. Úgy gondolom, hogy nagyon jól kiegészítettük egymást.
Ami számomra még nagyon jó élmény volt, hogy mindig volt olyan diák, akit valamiben meg lehetett szólítani. Ha pl. nem volt fotósunk és felmentem órára, pár percen belül találtam olyan diákot, aki vállalkozott a munkára. Lehet, hogy nem a legtökéletesebb fényképeket születtek, de a fotók pont ettől lettek hitelesek. Versekből is annyit kaptunk és annyit olvastunk, hogy annak csak a töredéke kerülhetettt be a lapba. Ha nem volt mit a címlapra rakni, mindig volt egy-két vállalkozó szellemű osztály, akiket leterelhettünk az udvarra egy fotózás erejéig. Majd mikor kijött az új szám, címlapon a diákokkal, sokan irigykedve kérdezték: „Miért nem az én osztályomat küldted le?”. Minden osztályfőnök a saját csapatát szerette volna látni az elején.
Két év múlva Czimmermann Csilla érkezett társszerkesztőnek. Ő különösen erős volt abban, hogy olyan diákokat érjen el, akik kívül estek az én látókörömön. Emellett mindig nagy jó témákat talált ki. Összességében tényleg törekedtünk arra, hogy minden számban értékes gondolatokat közvetítsünk. Írtunk a parasztságról, adventről, zenéről, iskolatörténetről. A legemlékezetesebb talán az volt, amikor valaki egy, az 1930-as években feladott képeslapot dobott be a postaládába. Kiderült, hogy valaki egy cserkésztáborból írta egy ciszterci atyának, aki már nincs velünk. Az például egy nagyon klassz kis cikk lett.

Czimmermann Csilla:
Véletlenül csöppentem  az újságszerkesztésbe: Kovács Gusztáv tanár úr szemben ült velem a tanáriban,  és egyszer megkérdezte , lenne – e kedvem besegíteni a munkába. Mivel úgy gondolom, összességében jó a kapcsolatom a diákokkal, nyitott vagyok az őket érdeklő dolgokra, és a Színest is mindig szívesen olvastam, igent mondtam.  Szerkesztőként  persze nemcsak a diákokkal, hanem a tanár kollégákkal is meg kell találni a közös hangot, folyamatosan figyelni kell, hogy kivel mi történik, és mivel az évek során már legtöbbjüket sikerült jól megismernem, általában tudom, kit mikor milyen kéréssel - kérdéssel lehet megszólítani.  
Természetesen nem örültem, amikor egyedül maradtam  a feladattal, hiszen azt már társszerkesztőként megtapasztaltam, hogy valóban nagyon összetett és időigényes az újságszerkesztés: egyrészt nagyon sok mindenkivel kell kapcsolatban lenni  - a számomra többnyire teljesen ismeretlen öregdiákoktól kezdve a nyomdai dolgozókig -, másrészt az év minden szakaszában folyamatos gondolkodást, tervezést és szervezést igényel minden egyes szám megszületése. Szerencsére  sokan  szívügyüknek tekintik a Színes sorsának alakulását, és jelentős részt vállalnak a munkában: Garami András tanár úr a korrektúrázásban segít, Czene Miklós  szupergyorsan tördel és fényképez is, ha szükséges (na és persze bosszankodik, ha nem a megfelelő minőségű és mennyiségű kép érkezik a cikkekhez…),  Antal Emília tanárnő pedig  a mai napig figyelemmel kíséri az egész szerkesztési folyamatot, és a háttérben   lát el hasznos és bölcs tanácsaival, kritikus  észrevételeivel,  állandó lelkesítésével.
Biztatásra szükség van, mert a mai diákok lényegesen céltudatosabbak, mint korábban, ami azzal jár, hogy folyamatosan időhiányban szenvednek, a sok kötelezettség mellett kevés idejük marad puszta hobbitevékenységre, ezért ritkán fordul elő, hogy kész írásokkal ostromolnának.  Ez talán annak is következménye, hogy kevésbé közlékenyek, kommunikatívak – amit nyelvi órán is gyakran tapasztalok, mert a közösségi oldalakon  kiírják magukból gondolataikat,  könnyen és gyorsan kifejezik önmagukat, kevésbé éreznek késztetést arra, hogy egy újság hasábjain is megnyilvánuljanak.
Éppen ezért örömmel  tölt le, hogy mindezek ellenére nagyon sok diák részt vesz az állandó írók mellett a szerkesztésben, és az évek során talán nem is emlékszem olyan esetre, amikor egy beszámoló, riport megírására való felkérésemre elutasító választ kaptam volna. Sőt, szinte mindannyian  szívesen vállalják az írást, bár a legtöbb esetben hosszas fejtörés előzi meg azt, hogy az adott témához megtaláljuk a  megfelelő írót. Ebben (is) nagy segítséget jelentenek az állandó diákszerkesztők, akik nálam jóval alaposabban ismerik diáktársaikat és villámgyorsan szert tudnak tenni elérhetőséggel vagy bármi mással kapcsolatos  információra.  A jó íráskészségen kívül ez a rugalmasság és találékonyság jellemezte a korábbi évek diákszerkesztőit – Marján Babettet,  Brand Petrát, Salamon Esztert, Vörös Annát , Kovács Blankát – és a jelenlegi törzsgárdát is, melynek legkitartóbb tagjai – Páprádi Bíborka és Csontos Gábor. Mindig  örülünk az új tagoknak, az új ötleteknek, és bízom abban, hogy nemcsak most lapozgatják sokan az évente négy alkalommal   900 példányban megjelenő diáklapot, hanem évek múltán is újra felfedezik a polcon, a fiók mélyén, rácsodálkoznak egy – egy képre, belefeledkeznek egy – egy írásba, ahogy teszem én is minden alkalommal, amikor föllapozok egy - egy  korábbi lapszámot.              

Köszönöm értékes válaszaikat!
…és egyúttal minden diák, öregdiák, és tanár munkáját és odaadását, aki a Színest ilyen magas színvonalra emelte – és fogja továbbra is. A Színesnek és szerkesztőségének még további 20, hasonlóan tartalmas évet kívánok!
(További információkért a lappal kapcsolatban , látogass el a http://crnl.hu/tantargyioldalak/iskolaujsag/ címre, ahol egy Dobosi László igazgató úr által írt tanulmányt olvashatsz az újság különböző szakaszairól, szerkesztőségéről és régebbi számairól.)
„Így talán megőrizhetünk valamit a gyorsan röpülő időből, hiszen „az esemény jön, elsuhan, az emléknek száz ideje van”.”


1994 ősz - 2002 nyár:             Antal Emília
2002 ősz - 2007 ősz:              Dobosi László
2007 karácsony -2009 nyár:    Dr. Kovács Gusztáv, Üveges Andrea
2009 ősz - 2010 ősz               Dr. Kovács Gusztáv, Antal Emília
2010 karácsony-2013 nyár      Dr. Koács Gusztáv, Czimmermann Csilla
2013 ősz -                             Czimmermann Csilla