Ön az oldal 1388. látogatója
"A pillangó története
Egy ember talált egy éjjeli pávaszem-gubót, és hazavitte, hogy megfigyelhesse, hogyan bújik elő a pillangó a gubóból. Egy napon megjelent a bábon egy kis nyílás. Az ember órákon keresztül nézte, hogyan kínlódik a lepke, hogy átpréselje testét a szűk nyíláson. Idővel úgy tűnt, hogy nem képes tovább küzdeni. Emberünknek az volt az érzése, hogy a lepke már minden tőle telhetőt megtett a kijutásért, de itt elakadt. Jó szándékúan úgy döntött, hogy segíteni fog neki. Fogott egy ollót, és szétvágta a gubó megmaradt részét, hogy a lepke kijöhessen. Az nemsokára elő is mászott, de duzzadt potrohhal és satnya szárnnyal. A férfi tovább figyelte a lepkét, arra számítva, hogy a szárnyai idővel megnőnek, hogy képesek legyenek repíteni a testet, ami pedig ezzel párhuzamosan összezsugorodik a megfelelő méretre. Egyik sem következett be. Ehelyett a kis lepke egész hátralevő életét úgy töltötte, hogy satnya szárnyakkal és dagadt testtel mászkált ide-oda. Soha nem volt képes repülni. Emberünk a maga jó szándéka és igyekezete mellett nem értette meg, hogy a gátló gubó és az a küzdelem, amivel a lepke kikínlódja magát a nyíláson, arra szolgál Isten tervében, hogy a testből a szárnyakba kényszerüljön a folyadék, a szárnya kifeszüljön, megerősödjön és mindjárt képes legyen a repülésre, ahogy kiszabadul a gubóból. Ahogy a lepke is csak küzdelem árán tehetett szert a szabadságra és a repülés képességére, nekünk is sokszor meg kell küzdenünk azért, hogy azzá lehessünk, amivé Isten tenni akar bennünket. Olykor azt kívánjuk, hogy Isten szabadítson meg a küzdelmektől, és gördítse el előlünk az akadályokat; azonban ahogy az az ember nyomorékká tette az éjjeli pávaszemet, ugyanúgy lennénk mi is nyomorékká, ha Isten ezt tenné velünk. Ő nem veszi el a problémáinkat és nehézségeinket, de megígéri, hogy velünk lesz azok közepette, és felhasználja azokat, hogy helyreállítson, és jobb, erősebb emberekké formáljon általuk."
"A teáscsésze
Egy házaspár elment vásárolni, hogy vegyenek valamit közelgő házassági évfordulójuk alkalmára. Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét. A férj megkérdezte az eladót: – Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet. A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze – legnagyobb meglepetésére – megszólalt: – Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép? Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, én pedig üvöltöttem a fájdalomtól! – Hagyj békén! – üvöltöttem, de Ő csak mosolygott, és így szólt: – Még nem. Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csak forogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe. – Állíts meg! Szédülök! – kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét és azt mondta: – Még nem. Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot! Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni. Láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról, ahogy a fejét rázta: – Még nem. Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hűlni kezdtem. – Most már jobb. – gondoltam. Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tőle. – Hagyd abba! Hagyd abba! – kiáltottam. De csak ingatta a fejét: – Még nem. Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba, mint először. Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok. Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja: – Még nem vehetlek ki. Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett. Egy órával később elém állított egy tükröt és azt mondta: – Nézd meg magad! Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek: – Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én!?! – hitetlenkedtem. – Ez gyönyörű! Gyönyörű vagyok! – kiáltottam. – Szeretném, ha emlékeznél arra – mondta – tudom, fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. Tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz. Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős. Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltem akkor, amikor hozzáfogtam a munkához. Így formálja Urunk is az életünket. Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva: „Engedj ki!”. Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen, majd megőrjít. Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: „Mi történik velem?” Minden olyan zavaros. De Ő tudja, hogy mit tesz. Bízz benne!"
"Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést: - Miért hiszi, hogy van Isten?
- Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót, és sok egyebet gyártunk. Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpróbákat végzünk, és csak azután jöhet a gyártás. No de vegyük csak a húsdarálót. Mindössze 9 alkatrészből áll, és 17 mozdulattal lehet összeszerelni a futószalagon, mégis egy-egy munkásnak több napon át kell gyakorolnia ennek módját. Ha nekem ezek után azt állítja valaki, hogy a több milliárdszor bonyolultabb világegyetem megalkotásához nem kellett a Teremtő, az nem normális. - Rendben van, de mivel tudná Ön kézzelfoghatóan bizonyítani a Teremtő létezését? A gyáros észrevette a gúnyos felhangot, és diktálni kezdett a titkárnőjének: "Pályázat. Építészmérnököt keresek, aki megtervez, majd kivitelez egy toronyépületet az általam felvázolt méretekben és minőségben. Alapméret: kör alakú, átmérője 4 méter. Magassága ennek legalább 200-szorosa, azaz 800 méter. (Természetesen bírnia kell a toronynak az elemi erők okozta bármilyen erős kilengést!) A fal vastagsága alaptól a felső szintig max. 25 cm lehet. Ebbe bele kell szerelni a víz, gáz, csatorna, felvonó és minden egyéb kiszolgáló rendszer csöveit, vezetékeit. A torony belsejében nem lehet semmi. Kívül-belül teljesen simára, egyenletes felületűre kell készíteni, merevítés, kitámasztás nem lehet rajta. Ennek ellenére a torony tetejére legyen ráépítve egy önállóan működő komplett vegyi üzem, amely tápszereket állít elő, emberi fogyasztásra. Siker esetén a honorárium összegét a mérnök szabhatja meg, bármilyen magas összegben." Elvette a papírt a titkárnőjétől, és aláírva átnyújtotta az újságírónak. - Tessék, itt a válaszom. Benne a bizonyíték. - Nem értjük, hogy mi akar ez lenni. - Majd később megértik. Egyelőre közöljék a lapjukban feltűnő helyen. Ha akad rá jelentkező, újra találkozunk, és folytatjuk a sajtóértekezletet. A nagy érdeklődést kiváltó eseményre jó néhány neves építészmérnök, és még a korábbinál is több újságíró jött el. - Talán el is kezdhetjük, szólt ironikusan a házigazda. Kérem az első jelentkezőt, tegye meg ajánlatát, ismertesse elképzeléseit. Csak konkrét megoldást, kivitelezhető terveket fogadok el. Néhány percnyi vita után a szakma legismertebb építésze dühösen megjegyezte: - Rendben van, én már kiestem a versenyből, de szeretném látni azt az embert, aki ezt megtervezi! Ezt egyszerűen lehetetlen megépíteni! A gyáros megkérdezte: - Nos, van még jelentkező? Ha nincs, akkor kérem, figyeljenek jól, bemutatom az eredetit. A titkárnő átnyújtott neki egy hosszú, cső alakú papírtekercset. Kibontotta az egyik végénél, és óvatosan kihúzott belőle egy ép búzaszálat, szép, tömör aranykalásszal. Azután így szólt a jelenlevőkhöz: - Igazuk van uraim, ez a feladat az ember számára valóban lehetetlen! De a Teremtőnk mindenható, csodálatos alkotásokat hozott létre, mint ez is, nézzék csak! Mérjék le, itt vannak hozzá a műszerek. Figyeljenek, kérem, kör alakú a szára, átmérője pontosan 4 mm. magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 mm. A falvastagsága mindenütt 0,25 mm. Kívül sima, belül üres, az összes táp- és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut, no és ez a csodálatos miniatűr vegyi üzem, a kalász itt a tetején önállóan működik. És tudják hogyan? Napenergiával! Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Értik az összefüggéseket? Ez a kis vegyi labor 8-9 féle tápanyagot, vitamint állít elő vízből és a talajból felszívott ásványi anyagokból, napenergiával. Ez alatt szelek és viharok tépik, kényükre hajlítgatják, akár a földig. De a búzaszálak ezt is kibírják. Nos, uraim az itt látható remekmű és a mi kontárkodásaink közötti különbség egyértelműen bizonyítja a Teremtő létezését, és határtalan, számunkra szinte felfoghatatlan képességeit. Köszönöm hogy eljöttek ide megszemlélni Isten teremtő erejének egyik kézzelfogható bizonyítékát. Ha körülnéznek, ha tükörbe néznek, mindenütt az ő alkotásait látják. Ha pedig teremt, műveket alkot, akkor létezik!"
